Kontinens: Ország: Város:   Főoldal>>
 
Csehország történelme

Az első évezred előtt az ország a Nagymorva Fejedelemség volt, melyet a magyarok vertek szét. Ezután Prága környékén egy cseh törzs települt le, amely a szomszédos szláv törzseket igázta le, így egyesítve az országot. A cseh történelem következő jelentős pontja, hogy 1041-től a Német-Római Birodalom része lett, így folyamatos német hatás érte az országot. Az uralkodó német választófejedelem lett, és egyre nagyobb számban települtek be németek az ország területére. Több jelentős uralkodóház volt hatalmon a századok folyamán, ilyen pl. a Premysl-ház, a Luxemburg-ház. A 17. század elején, 1618-ban kitört a harminc éves háború, melynek következtében az ország a Habsburg dinasztia része lett. Az 1. világháború után az egyesült Csehszlovákia része lett, és határ menti területeket vesztett. A 2. világháború befejeztével Csehszlovákia újjáalakult, és kommunisták kerültek hatalomra. 1989-ben a Bársonyos Forradalommal megindult a demokratikus átalakulás, majd 1992-ben Csehszlovákia szétvált, így létrejött Szlovákia és Csehország.

Az azóta fennálló Csehország területe 78.866 km2, népessége 10.218.800 fő, melynek kb. 90%-a cseh, ezen kívül még jelentősebb számban morva, szlovák, lengyel, német nemzetiségűek élnek az országban. Vallási szempontból érdekes, hogy az ország lakosságának csaknem a fele nem vallásos, a vallásos emberek, pedig nagy részben római katolikusok. A köztársaság hivatalos nyelve a cseh, hivatalos pénzneme a cseh korona. 2004. óta tagja az Európai Uniónak.

Csehország földrajza

Csehország Közép-Európában található, négy országgal határos: Németország, Ausztria, Lengyelország és Szlovákia. Alapvetően két részre különíthető el, keleten Morvaország, nyugaton Bohémia található. Rendkívül változatos domborzati adottságokkal rendelkezik, hiszen hegyek, alföldek, fennsíkok alakítják domborzatát. Európa fő vízválasztó területén fekszik az ország, és területe kétharmadának vizei az Északi-tengerbe jutnak el. Éghajlatára elsősorban a mérsékelt óceáni éghajlat van hatással, azonban az ország keleti részén már a szárazföldi éghajlattal is találkozhatunk.

Csehország turizmusa

A Cseh Köztársaságban több jelentős nemzeti park is megtalálható, hiszen az ország rendkívül szép környezettel, és különleges élővilággal rendelkezik. Az egyik ilyen kiemelkedő nemzeti park a Krkonose Nemzeti Park, mely az országot határoló legmagasabb hegylánc. Legmagasabb pontja a Snezka, 1600 m magasan található. A hely kedvelt kirándulóhely, és síelni is szívesen járnak ide. A Podyji Nemzeti Park az ország déli részén található, elsősorban azért jelentős, mert Közép-Európa folyóvölgyi értékeit őrzi, hiszen a Dyjc folyó völgyében találhat meg. A Sumava Nemzeti Park a német határnál található, és alapvetően három részre osztható fel: Cesky Krumlov, Prachatice és Klatovy régióra. Különlegessége többek között, hogy területén nyolc tó is megtalálható.

Az ország rengetek turistát vonz, elsősorban Prágába látogatnak az utazni vágyók, hiszen a főváros gyönyörű látványt nyújt, és rengetek látnivalót kínál. Történelmi központja a világörökség része, továbbá kiemelkedő nevezetesség a Királyi palota, a Szent György bazilika, a Károly-híd, amely a Moldva folyó felett fut, ezen kívül a Vencel tér és a Szent Vitus székesegyház, amely a prágai vár részét képezi.


Prága

Prága (Foto: Schaffhauser Balázs, Flickr)

Az ország északnyugati részén található Karlovy Vary, mely egykor IV. Károly fürdőhelye volt, és a mai napig fürdőjéről és gyógyforrásairól híres. A város további érdekessége, hogy specialitása a világhírű ital, a Becherovka, illetve itt megtalálható a Moser üveg.

Brno egyfajta kapocsnak tekinthető Bécs- Pozsony-Budapest között, Csehország második legnagyobb városa, az ország dél-keleti részén található. Az idelátogatók rengetek látnivalót tekinthetnek meg, ezek közül a legkiemelkedőbbek: a Spilberk vártorony, a Szent Péter-Pál katedrális, a Tugendhat villa, a Szent Jakab templom és a Macocha szakadék.

Lednice szintén az ország dél-keleti részén találhat Brno-tól nem messze. Itt található a Liechteinsten palota, amely Valticei kastéllyal együtt 1996-től a világörökség része.

Brnotól keletre található Olomouc, ahol az egyik jelentős cseh uralkodó család a Premysl-dinasztia palotája található meg. A városban továbbá a Szent Vencel-katedrális és a Szentháromság oszlopa található meg, mely Közép-Európa legnagyobb barokk szoborcsoportja, és a világörökség része. Minden évben itt rendezik meg az Egyházi Zene Őszi Fesztiválját.


Brno

Brno (Foto: Zut Le Flash, Flickr)

Csehországban a világörökség részei továbbá Český Krumlov történelmi központja Telč történelmi negyede, Nepomuki Szent János-zarándok temploma, Kutná Hora városközpontja, Holašovice, mely az itt taláható parasztbarokk stílusú épületegyüttese miatt lett a világörökség része, Kroměříž kertjei és kastélya, a Litomyšl kastély, Třebíč zsidó negyede, és a Szent Procopius-bazilika. Ezeket a helyeket érdemes mindenképpen meglátogatni.


Telc

Telč (Foto: Ernesto Jt, Flickr)

Csehország kultúrája

A csehek kerültek a legnyugatabbra a szláv népek közül, és őket érte a legtöbb nyugati hatás a monarchia révén is, ezért egyfajta tipikus közép-európai mentalitás jellemzi őket. Ennek ellenére természetesen saját hagyományaikból is sok mindent megőriztek, például a jellegzetes népzenéjüket, amelynek megőrzésére nagy hangsúlyt fektetnek. Éppen ezért minden évben több fesztivál kerül megrendezésre, amely a népzenéhez kapcsolódik. Ilyenek pl. a Strakonicében (pl. dudások fesztiválja), a Domazlicében (chod népcsoport népzenei fesztiválaja) megrendezett fesztiválok. A népzene mellett a jellegzetes cseh népmesék is kiemelkedő szerepet töltenek be a cseh folklórban.

Csehország gasztronómiája

A cseh konyhára jellemző, hogy ételeikben viszonylag kevés alapanyagot használnak fel. Húsételeikben elsősorban sertéshúst használnak, halételeik pedig a legtöbb esetben pontyból vagy pisztrángból készülnek. Jellegzetes továbbá kenyerük, mely rozsból készül, és köménymaggal van ízesítve. Ahogy az osztrák konyhában, itt is rendszeresen készített étel a burgonyás knédli, tehát látható, hogy a két ország gasztronómiájában is megmutatkozik a hasonlóság. Ez a hasonlóság a desszertek terén is látható, hiszen a csehek elsősorban rétest és palacsintát készítenek szívesen.

A cseh italok is kiemelkedők, mint például a Becherovka vagy a slivovica, de az ország egyértelműen világhírű söreiről híres (Kozel, Pilsner Urqell, Zubr).


 
 
 
 
 
 
 
 
 

Albánia
Elérhető városok: Tirana   
Amerikai Egyesült Államok
Elérhető városok: Austin    Chicago    Dallas    Detroit    Honolulu    Houston    Indianapolis    Las Vegas    Los Angeles    Miami    New Orleans    New York    San Diego    San Francisco    Seattle   
Andorra
Elérhető városok:
Argentína
Elérhető városok: Buenos Aires   
Ausztria
Elérhető városok: Bécs    Graz    Klagenfurt    Linz   
Belgium
Elérhető városok: Antwerpen    Brüsszel   
Bosznia Hercegovina
Elérhető városok: Mostar   
Brazília
Elérhető városok: Rio de Janeiro   
Bulgária
Elérhető városok: Szófia   
Csehország
Elérhető városok: Brno    Prága   
Dánia
Elérhető városok: Koppenhága   
Dél-Afrika
Elérhető városok:
Egyesült Arab Emírségek
Elérhető városok: Dubai   
Észtország
Elérhető városok:
Franciaország
Elérhető városok: Lyon    Marseille    Nizza    Párizs    Strasbourg   
Görögország
Elérhető városok: Athén    Kréta    Rodosz   
Horvátország
Elérhető városok: Dubrovnik    Eszék    Korcula    Krk    Makarska    Opatija    Porec    Senj    Sibenik    Split    Trogir    Vir    Zadar    Zágráb   
India
Elérhető városok:
Irak
Elérhető városok:
Irán
Elérhető városok:
Izrael
Elérhető városok: Jeruzsálem   
Kenya
Elérhető városok: Nairobi   
Kína
Elérhető városok: Hong Kong    Peking   
Kolumbia
Elérhető városok:
Lengyelország
Elérhető városok: Krakkó   
Libanon
Elérhető városok: Bejrút   
Litvánia
Elérhető városok: Vilnius   
Luxemburg
Elérhető városok: Luxemburg   
Macedónia
Elérhető városok:
Mexikó
Elérhető városok: Mexikóváros   
Monaco
Elérhető városok: Monaco   
Nagy Britannia
Elérhető városok: Belfast    Birmingham    Bristol    Edinburgh    Glasgow    Leeds    Liverpool    London   
Németország
Elérhető városok: Berlin    Bonn    Dortmund    Drezda    Düsseldorf    Essen    Frankfurt    Hamburg    Köln    Lipcse    Stuttgart   
Norvégia
Elérhető városok: Oslo   
Olaszország
Elérhető városok: Bologna    Firenze    Genova    Milánó    Modena    Nápoly    Padova    Palermo    Parma    Róma    San Marino    Trieszt    Udine    Velence    Vicenza   
Oroszország
Elérhető városok: Moszkva   
Portugália
Elérhető városok: Lisszabon   
Románia
Elérhető városok: Arad    Bukarest    Kolozsvár    Marosvásárhely    Temesvár   
Spanyolország
Elérhető városok: Bilbao    Santa Cruz de Tenerife    Sevilla   
Szerbia
Elérhető városok: Belgrád   
Szlovákia
Elérhető városok:
Szlovénia
Elérhető városok: Ljubljana    Maribor   
Törökország
Elérhető városok: Isztambul   
Tunézia
Elérhető városok: Sousse    Tunisz   
Vatikán
Elérhető városok: Vatikánváros   
Venezuela
Elérhető városok:
impresszum | jogi nyilatkozat | kapcsolat                                                                                        Világ városai